Mobil Otthon
A gördülékeny megoldás


Magyarország első és legnagyobb moduláris ház készítésével foglalkozó cége vagyunk. Megalapításunk óta több, mint 2500 db házat telepítettünk sikeresen. Ez összesen átlagosan 150.000 nm alapterületnek felel meg, ami közel 14db Puskás Stadion méretével egyezik meg.

Élvezetes kiegészítő – egy 18 nm-es mobilház lehetőségei

18nm mobilház – ha csak egy kis extrára vágyik

Van, amikor csak egy kevés kell ahhoz, hogy hétköznapjainkban mégjobban kiteljesedjünk: egy újonnan felfedezett hobbi extra teret kíván, vagy egyszerűen csak szeretnénk kikapcsolódni családunkkal és barátainkkal közösen. Négyévszakos mobilházaink erre is kiváló teret biztosítanak, és teljesen testre szabhatóak, így bármilyen elképzelése is van a felhasználással kapcsolatban, garantáltan kielégítjük minden igényét.

Alábbi cikkünkben legkisebb mobilházunk felhasználási javaslatait elemezzük, természetesen a teljesség igénye nélkül. Az általunk gyártott 18nm mobilház bármilyen elosztással kivitelezhető, mi magunk a hármas elosztást javasoljuk: egy nagyobb teret, és két kisebbet, melyek közül az egyik fürdőszobaként, a másik pedig extra tárolóként szolgálhat. Továbbá minden mobilházunkhoz tartozik egy 14 nm-es fedett terasz is.

Szerszámosház – az igazi férfiszentély

Minden férfi életében eljön az az időszak, amikor örömét leli a ház körüli munkákban, bütykölésekben és alkotásban. Kiváló kikapcsolódás ez, elcsendesedve a kreatív alkotásban. Egy kisebb méretű mobilház ebben kiváló partnere tud lenni: a nagyobb belső tér mind télen, mind nyáron megfelelő hőmérsékletet és fedett helyet biztosít bármilyen munkához: festéshez, motorszereléshez, kisebb javításokhoz. Az ideális kiaalakításhoz egy nagyobb belső teret – 12nm körül – javasolunk, így a maradék részekben helyet kaphat egy fürdő és egy raktár, ahol akár nyári gumikat is tárolhatunk

A teraszon pedig kényelmes karosszékekben lehet élvezni a munka utáni jól megérdemelt pihenést.

Kreatív önkifejezés

Az alkotás, önkifejezés rengeteg jótékony hatással lehet Ránk. Segít a stressz oldásában és kezelésében, általa megismerhetjük jobban saját magunkat, határainkat és vágyainkat, de javítja emlékezőképességünket is. Nem csoda, hogy a jobb agyféltekes rajziskolák is reneszánszukat élik. Legkisebb mobilházainkból is könnyen kialakíthatóak ilyen alkotóközpontok. Az egyik falat üvegre cserélve rengeteg természetes fénnyel támogathatjuk meg alkotói munkánkat. Így akár belefoghatunk kisebb-nagyobb bútorok felújításába, teret biztosítva egy új vállalkozásnak, de festő, agyagos vagy fotó stúdiót is kiépíthetünk 18 nm-en.

Forró kikapcsolódás

A finn szaunák jótékony hatásait mindenki ismeri – fiatalítják a bőrt, segítik a méregtelenítést, de ami a legfontosabb: a hideg, téli napokon kevés hangulatosabb kikapcsolódást tudunk elképzelni. Gyártási technológiánknak köszönhetően mobilházainkból teljes értékű, klasszikus finn szaunákat is ki tudunk alakítani, amely kényelmes izzadást biztosít akár 10 embernek is. A komfortot a kisebb terekben elhelyezett zuhanyzókkal még tovább fokozhatjuk. A kevésbé forró helyzeteket kedvelők számára pedig bátran gondolkodhatnak jacuzzik beépítésén, mivel mobilházainkat egyszerűen rá lehet kötni a közüzemekre, ezzel biztosítva a lazítást.

A grillszezon sztárja

Mindenki szereti a forró nyári hétvégék hangulát, sercegő grillráccsal, kellemes társasággal és laza zenével, és ehhez a hátsó kertben lévő grillház tökéletes helyszín. Egy kisebb mobilház pedig remekül be tudja tölteni ezt a szerepet. A legnagyobb helységet amerikai konyha jelleggel kialakítva minden adott a remek pácokhoz, hűs fröccsökhöz, és jól átsült húsokhoz. Ottalvós partikhoz pedig egyszerűen csak ki kell nyitni a kanapét, vagy bővíteni a mobilházat.

A grillgyilkos nyári záporok ellen pedig tökéletes védelmet biztosít 14 nm-es, akár fedéssel is rendelhető teraszunk.

Ha Önnek is megtetszett valamelyik ötletünk, esetleg inspiráltuk valami újra, akkor nézze meg, milyen gyorsan és könnyen lehet mobilháza, akár már 5 hét alatt.


 

mobil-otthon
Többet szeretnél megtudni

Fedezze fel a mobilházak legújabb technológiai fejlesztéseit és innovációit blogunkban. Friss információkat nyújtunk az új mobilház modellekről, építési technológiákról és fenntartható megoldásokról. Ismerje meg a legújabb trendeket és fejlesztéseket ebben az innovatív iparágban, hogy inspirálódhasson és tájékozódhasson az otthontervezés területén!

Mindent az ADAX norvég, elektromos fűtésrendszerről

Mindent az ADAX norvég, elektromos fűtésrendszerről

Ahhoz, hogy az általunk gyártott mobilházaink télen-nyáron komfortosak legyenek, olyan szigetelési technológiát alkalmazunk, mely visszaveri a...

2024.02.28.

A hónap enteriőr stílusa – minimalista

A hónap enteriőr stílusa – minimalista

Enteriőrök stílusos mobilházáhozCikksorozatunkban minden hónapban más-más enteriőr stílust mutatunk be képes illusztrációkkal, felületek...

2024.02.28.

Mekkora mobilházat válasszak?

Mekkora mobilházat válasszak?

Élvezze mobilháza nyújtotta összes lehetőségetSoron következő cikkeinkben olyan jellemzőit ismertetjük mobilházainknak, melyekkel kihaszná...

2024.02.28.

Az oldalt a DebSzoftver.hu készítette